Műterem kávézó – A 8. kerületi kutyások zarándokhelye


Sokan bíztattatok, hogy ne hagyjam abba a blogolást roadtrip után sem. Ezért aztán Floppy beleegyezésével úgy döntöttem, hogy folytatom a kutyás élménybeszámolók megosztását Budapesten, illetve Magyarországon is. Célkeresztemben azok a kutyás szállások, éttermek, kávézók, szolgáltatások és termékek állnak, amelyeket egytől-egyig kipróbáltunk már Floppyval és meleg szívvel tudjuk nektek ajánlani – vagy épp ellenkezőleg, óva intünk Titeket tőle.

Első ilyen bejegyzésünk a 8. kerületi MŰTEREM kávézóról szól, ami a Tavaszmező utcán található, az Óbudai Egyetem mellett – Pest szívében, csak hogy félreértés ne essék.

MTRM a galériáról

Floppyval hetente többször is megfordulunk itt, ahogyan más kutyások is a környéken. A kávézó igencsak közkedvelt, aminek több oka is lehet:

 

Először is, a világbajnok kávé az MTRM roast jóvoltából. Bizony, itt saját pörkölésű kávét főznek és árulnak is design-os csomagolásban, többféle ízben.

Nade melyik volt előbb: az MTRM kávé vagy az MTRM kávézó?

Rövid történelmi visszatekintésként elárulom, hogy a MŰTEREM kávézót 2010-ben nyitották meg és azóta rendületlenül növekszik rajongói tábora. 2012-ben egy merész lépésre szánta el magát a tulajdonosi kör: zöld kávét vásároltak és beindították a kávépörkölő műhelyt. Ma már több budapesti kávézó is az MTRM roast termékeit főzi le vendégei számára és webshop-on is megvásárolhatók az isteni pörkölésű kávészemek.

Laktózmentes Latte Machiato. Nem a Floppy kutyáé!

 

Másodsorban, a MŰTEREM kávézó azért is olyan népszerű kutyás körökben, mert – meglepő módon, de – itt imádják, és szívesen látják a kutyákat: víz kikészítve az ajtóban, a szabadon engedés teljesen megengedett sőt, velem még az is előfordult, hogy órákra ott hagyhattam Floppy-t megőrzésre, ameddig feljelentést tettem pénztárca ellopás ügyében a kerületi rendőrségen – welcome to nyócker…

Harmadsorban a hely különleges hangulatát emelném még ki: télen ropog a tűz a kandallóban, nyáron pedig rendszerint kellemes hűvös szellő fúj keresztül a magas, robosztus épületek között. A kávézó falain festőművészek képei lógnak, amelyeket akár meg is vásárolhatsz, de könyveket is árusítanak limitált számban. A háttérben kellemes zene szól: legtöbbször filmzene, jazz vagy más, az atmoszférához illő dallam.

Végül, de nem utolsó sorban a MŰTEREM kávézót azért is látogatják sokan (köztük visszatérő vendégek, akárcsak mi Floppyval) mert a kiszolgálás kifogástalan. A személyzet nem csak, hogy profi és kedves, de úgy kezel minden egyes törzsvendéget, mint régi jó barátot, aki betévedt a kedvenc csésze kávéjára.

A kedvesség itt egyáltalán nem valami mesterkélt színmű: a barriszták tényleg azon vannak, hogy NEKED – a vendégüknek, a barátuknak, betévedő idegen zarándokoknak – az a néhány pillanat, amit a kávézó falai között eltöltesz, elejétől a végéig tökéletes legyen.

 

Ami az ételkínálatot illeti: itt még van hova fejlődni. A piadina mesteri, a sütemények finomak, akárcsak a kekszek is, de olyasvalakinek, aki napi szinten megfordul itt, már hiányzik az újdonság.

 

Ezt az egyet leszámítva a MŰTEREM kávézó nem csak arra alkalmas, hogy kutyáddal és barátaiddal megigyál itt egy tízpontos kávét és elmajszolj egy finom süteményt, de arra is, hogy akár egyedül az ebbel betévedj, kicsapd a laptopodat és végig dolgozd az egész napot. Garantáltan nem fog senki sem kinézni érte.

Egy egyszerű, saját bőrömön megtapasztalt élménnyel példázva az előbbieket: amikor Floppyval gyakorlatilag ez a kávézó volt az irodánk rendszeres fogyasztója voltam a közösbe kitett citromos víznek. Ahelyett, hogy rosszalló tekintetek kereszttüzében éreztem volna magamat, rendszerint felajánlották, hogy vigyek csak ki az asztalomhoz egy teljes kancsót magamnak, hogy ne kelljen egyfolytában felállnom az asztaltól.

Mindent az elégedett kutyás és nemkutyás vendégért.


Hasznosnak találtad a cikket? Kövess minket a Facebook-on is és iratkozz fel Youtube csatornánkra! Grazie mille! 🙂

Floppy négylábú és Anna kétlábú