Kedvenceink és a koronavírus – Van okunk miattuk is aggódni?


Ahogy hazánkban is egyre üresednek a hipermarketek polcai, úgy egyre inkább kúszik be a mindennapos beszélgetésekbe a koronavírus. Van aki aggódik, van, aki elszántan felkészül, van aki szemforgatva legyint. 

Nekünk, kutyatartóknak ráadásul duplacsavar a történetben, hogy nem elég “csak” a saját testi épségünk, a családunk és barátaink miatt aggódni, de négylábú gyermekeink miatt is érdemes alaposan körbejárnunk a témát. 

Mi tehát az igazság a koronavírussal kapcsolatban? Veszélyt jelent négylábú kedvenceinkre nézve is? 

Tény, hogy a vírus rengeteg fajtája ismert, melyeknek legtöbb verziója emberre, más emlősökre, és akár madarakra nézve is fertőző lehet. A humán koronavírusnak csaknem 7  alfaja ismert (köztük a korábban világszerte pánikot okozó SARS), egyes jóslatok szerint ez a szám a jövőben még nőni fog. 

A jelenlegi helyzetben a koronavírus új, COVID-19 elnevezésű fajtájáról beszélünk. Annyi bizonyos, hogy ez az alfaj állatról-emberre áttevődve kezdte meg “tündöklését”, azonban, hogy pontosan milyen állatról is beszélünk, arról eltérő véleményeket olvasni.

Egyesek ezt a vírust is a denevérektől eredeztetik (mint például korábban a SARS-t), mások pedig a tobzoskára gyanakodnak, amelynek egyes részeit előszeretettel használják a kínai népi gyógyászatban. (Ennek állatjogi és etikai vonzatára most inkább ki sem térek…) Olvastam továbbá olyan véleményt is, ahol a kínai piacok kedvenc csemegéje, a kígyóhús volt bűnbaknak feltüntetve. Egy szó, mint száz: a nulladik beteg minden bizonnyal állattól kapta meg a mutálódott vírust.

Számunkra azonban mindez elsőre csupán felesleges rizsának tűnik, mert ami igazán, őszintén foglalkoztat bennünket az a jackpot kérdés: 

 

Megfertőződhet a kutyám is a betegséggel?

 

Van jó hírem, meg rossz is: 

Sajnos kutyusaink sincsenek teljes biztonságban a koronavírustól, a rájuk veszélyes verzió ugyanakkor NEM azonos a COVID-19-cel – ennél fogva felesleges az ilyen irányú pánik.

Az eddigi bizonyítékok szerint kutyáink nem fertőzhetnek meg minket a vírus ezen fajtájával, és mi sem adhatjuk át nekik ezt a kórt. Ez azért megnyugtató, nem? 

A négylábúakat is megfertőző verzió – amely egyébként már évek óta ismert, és leginkább kedvenceink bélrendszerét támadja -, egy gyors, de annál súlyosabb bélgyulladás okozója (becses nevén CRCoV). Leggyakoribb tünetei közé sorolhatjuk a levertség, láz, étvágytalanság szentháromság mellett a hányást is. Terjedése leginkább abban az esetben lehetséges, amikor kutyusunk szó szerint más dolgába üti az orrát… (Khmmm Floppyka, már csak ezért sem kéne a szomszéd cica kakiját habzsolni.)

A vírus egy másik, kevésbé gyakori, de szintén kutya-fogó fajtája – hasonlóan az emberi verzióhoz – egy bizonyos felső légúti megbetegedés (“kennelköhögés”), amely legtöbbször más vírusokkal, baktériumokkal karöltve, társfertőzésként jelenik meg. Jellemző tünetei: köhögés, tüsszögés, nyálkás váladék. 

Noha a két betegség ijesztően hangozhat, az alapszabály itt is igaz: időben, és gondosan kezelve nem okoz halált, vagy maradandó károsodást. 

Fotót készítette: LillArt Photography Kendő: MentaMánia Ruha: Jkaposistyle Smink: Lívia Garaba

 

Mi a helyzet a cicusokkal?

 

Macskák esetén kissé végletekbe menő a jelenség: a legtöbb esetben a gazdik talán észre sem veszik, hogy a kis bajszos átesett a víruson. Ritka esetben, mutáció folytán azonban egy gyors és fatális verzió (FIP) csaphat le, hashártyagyulladást és fájdalmas tüneteket okozva. Ennek a betegségnek sajnos gyógymódja nem ismert, így általában végzetes kimenetelű. 

 

Jobb az óvatosság!


Noha a COVID-19 kapcsán nem érkezett még egyetlen olyan bejelentés sem, ahol bizonyítottan házikedvenctől kapta volna el a gazdi a betegséget (vagy fordítva), az orvosok természetesen óvatosságra intenek.

Alapos és rendszeres kézmosás a leghatásosabb megelőzési mód – nem véletlenül hiánycikk a fertőtlenítős kézmosó már most kis hazánkban. 

Felelős és felkészült kutyatartóként lehetőleg ne engedjük blökinket más ebek ürülékével érintkezni, és természetesen – ahogy azt a Kutyabarát.hu oly sokszor hangoztatta már –  továbbra se bízzuk a “kakitündérre” Fifikénk végtermékének eltakarítását az utcákról. 

Végezetül pedig nem tudom elégszer hangoztatni a talán már unalmasnak tűnő mondatot:

Csak semmi pánik!

Ha az a gyanúnk, hogy a koronavírussal nézünk farkasszemet, telefonon értesítsük háziorvosunkat!

Mindenképpen maradjunk tájékozottak a betegséget és az óvintézkedéseket illetően, és ne dőljünk be a neten terjedő hatásvadász cikkeknek! 

Jobb persze felkészültnek lenni – de azért ne felejtsük el kiélvezni ezeket a csodás, kora tavaszi napokat kedvencünkkel! 🙂

 

Források:

https://iheartdogs.com/can-my-dog-get-coronavirus/

https://www.mercurynews.com/2020/01/29/coronavirus-can-my-dog-or-cat-get-it-and-pass-it-along-to-me/ 

https://www.mercurynews.com/2020/01/29/coronavirus-can-my-dog-or-cat-get-it-and-pass-it-along-to-me/ 

http://www.vetstreet.com/care/coronavirus-in-dogs 

https://www.petmd.com/dog/conditions/digestive/c_dg_canine_coronavirus_infection 

https://hu.wikipedia.org/wiki/COVID-19

https://hu.wikipedia.org/wiki/Koronav%C3%ADrus

 

Cikkben segített: cukorhal

 


Tetszett a bejegyzés? Kövess minket InstánFacebook-on és less rá Youtube csatornánkra is! Köszönjük! 🙂

Anna kétlábú és Floppy négylábú