Együtt mindenhová, Floppy&Me, Tudatos gazdiknak!

Hé kutyás lány, miért nem szülsz gyereket?

Erős a kérdés, tudom. Engem rendkívül bosszant, amikor ehhez köthető megjegyzést tesz valaki ismeretlenül. Egyre gyakrabban találkozom azzal a demagóg vélekedéssel, miszerint a „kutya lett az új gyerek” és hogy mi, fiatal felnőttek minden bizonnyal teljesen megbolondultunk.

Tegyük fel, hogy mégis normálisak vagyunk és egyetértünk azzal, hogy egy gyermeknek életet adni a legcsodásabb dolog a világon. (!) Ez tehát az alaphelyzetünk, az „alphánk”.

A válasz egyszerre érinti a késői gyermekvállalás okait, a nemi szerepek változását, önmagunk keresését a világban, a rohanó mediatizált társadalmat, és a párválasztási nehézségeket. Miközben írtam ezt a cikket, úgy éreztem, saját magam pszichológusává válok.

Nem szeretnék általánosítani. Biztosra veszem, hogy rengeteg az ellenpélda, és sok olyan állítás szerepel lent, ami rád, kedves Olvasó, nem vonatkozik.

Én pusztán egy gyakran előforduló jelenség, nevezzük inkább „társadalmi réteg” kialakulásának nyomait kutatom. Annak, amelybe én is nagybetűsen beletartozom: kutyaimádó nők, akik már bőven vállalhatnának gyermeket, mégsem teszik – egyelőre.

Félünk valamitől? Ha igen, mitől? Tényleg gyerekpótléknak tartunk kutyát?

Sokak véleményét megkérdeztem a témával kapcsolatban. Anyákat, állatorvosokat, kutyás vállalkozásban utazó „kuty-anyákat”. Többnyire név nélkül fogom megosztani veletek azt, amit leírtak nekem.

 

Nemi szerepek a 21. században

 

Egy személyes történettel indítanék. Édesanyám állatorvos szeretett volna lenni. Miután elvégezte a szakközépiskolát, eljött az ideje, hogy egyetemre menjen. Az akkor már diplomás édesapám viszont kijelentette:

„Egy családban elég egy diploma.”

Így édesanyám nem lett állatorvos. Összeházasodtak apával, aztán jöhetett a nővérem, majd én.

Egyetlen okból kifolyólag nem gondolnám, hogy szüleim megbánták ezt a döntést. Ha édesanyám annak idején állatorvosira megy, akkor se én, se nővérem, se csodálatos unokahúgom, Olívia nem lennénk.

Ma már senki sem tesz ilyen kijelentést. (Igaz, hogy ma már önmagában a diploma sem jelent semmit.)

Megfordult a világ. A nők már nem csak háziasszonyok, hanem munkavállalók is, karrieristák, bizonyos esetekben pedig egyedüli családfenntartók. Az se ritka, hogy nagyobb sikerrel teremtik meg a család számára szükséges anyagi hátteret, mint a férfi.

Nem csak a „gyengébbik nem” szerepei változtak meg az utóbbi időben. A férfiak is idomultak ahhoz, hogy a párjuk nem feltétlenül fogja ugyanazt a szerepet betölteni a családban, mint annak idején a nagymamájuk, vagy édesanyjuk.

 

Fotót készítette: Petra Pakó Photography

 

A nő nem fogja egyedüliként vinni a háztartást és nevelni a gyereket, meg még mellette dolgozni, és lehetőleg önmegvalósítani. Bárhová is fejlődik a technológia, embertelen lenne mindent ránk, nőkre hagyni, ezért egyre több, olyan otthoni feladatot látnak el a férfiak, amelyet szokványosan nem ők végeztek el.

Ezzel idáig nincs is semmi baj, sőt, első hallásra egészen ideálisnak, igazságosnak tűnik ez a megváltozott rendszer.

Viszont naiv lenne azt gondolnunk, hogy ez ilyen flottul működik mindenhol. Nem minden férfi jött arra rá, hogy „fel kell kötnie a gatyát”, és lehetőleg „ki is kell azt mosnia”.

Mi, nők pedig sokszor elveszítjük a „nőiességünket” – természetesen, nem a megjelenés terén – és valamiféle Jeanne D’Arc-os dominanciaharcba kezdünk a férfiakkal, legkevesebb jelét sem mutatva a bennünk rejlő anyának. Nők az üzleti világban sokszor jobban hasonlítanak cápákra a tengerben, mintsem kedves delfinekre.

Mindettől függetlenül a belénk kódolt „genetikai program”, hogy gondoskodjunk valakiről, vagy valamiről, még ott van. Erre nyújthat köztes megoldást a kutya, főleg akkor, ha nem találtuk még meg a „gatyáját mosó férfit”. Négylábú társunk lehet a legjobb orvosság a magány ellen.

„Nincs biztos jövő, nincsenek már „nyugdíjas állások”, a fiataloknak muszáj a karrierépítéssel komolyabban foglalkozni. Nem feledve azt sem, hogy a gyermekek eltartása, iskoláztatása nagyon megdrágult, amelyhez szintén biztos anyagi háttér kell.

A világ napi szintű elérése is “felnyitotta” a szemeket. Ma már nem egy bezárt világban, hanem egy nyitott univerzumban élünk, ennek folyományaképp a fiatalok először mindent meg akarnak ismerni.” – nyilatkozta nekem egy tanárnő.

 

Találd meg önmagad!

 

Ezt hímeztetném a párnámra, ha azt szeretném, hogy minél több pénzért elmenjen az etsy-n.

Merthogy a csapból is ez folyik.

Az „énkultusz” lett a fa, amitől nem látjuk az erdőt.

Félreértés ne essék, tök jó, hogy egy ilyen nyitott, modern világban élünk. Minden olyan könnyen elérhető, megtanulható, megtapasztalható. Az ember több szerepben is kipróbálhatja magát anélkül, hogy elköteleződne.

A „változás” vagy inkább „változtatás”, mint olyan, ma már keveseket félemlít meg. Ez persze jó dolog kivéve akkor, ha ez amolyan „rossz szokássá” válik.

Rám ez tipikusan igaz. Mintha bizonyos időközönként szükségszerűen felégetném magam mögött a hidat.

Amikor „minden lehetsz”, sokszor a végén „semmi se leszel igazán”.

 

Fotót készítette: Petra Pakó Photography

 

A lehetőségek tárháza végül egy loop-ot eredményez, amiben újra-és újra más szakma, időtöltés, élethelyzet válik érdekessé. Szinte függővé tesz az új megismerése – majd elhagyása egy következő újért.

Ebben a loop-ban pedig nehéz megállapodni és lecsillapodni. Ami pedig a legrosszabb: nehéz bármivel is elégedettnek lenni.

A genetikai program viszont bekapcsol – mert ez már csak egy ilyen dolog.

 

Haverok, buli, fanta

 

Ha már „énkultusz”, akkor meg kell, hogy jegyezzem: ebben nem csak a nemi szerepek játszanak közre, hanem a média is.

Mert mi árad a netről, a mondva csinált celebektől, influencerektől (tisztelet a kivételnek!) és a TV-ből?

Az, hogy akkor leszel boldog, ha luxus körülmények között élsz, menő autód van, utazgatsz jobbra-balra, pálmafás képeket posztolsz az instára és bulizol orrvérzésig. A gyermekvállalás pedig kicsit erről az életformáról történő lemondással jár – és persze, a saját egónk visszaszorításával.

Egy kutya még mindig kevesebb felelősséggel jár, mint a gyerek.

„De várj csak Anna, nem te is a kutyás utazgatásaidról kezdtél el először írni és posztolni?”

Ó dehogy nem. Bár a luxuskörülmények hidegen hagynak, az „énkultusz piedesztálra emelése” engem is bekebelezett, nem tagadom.

 

 

Elköteleződési nehézségek

 

Ezalatt nem csak azt értem, hogy nehezen adunk le az egónkból. Sokszor a párválasztás maga is egy elnyújtott procedúrává válik.

Nem akarnám én a teremtés koronáit világért sem megsérteni, de a fent említett „gatyáját mosó férfit” időbe telik előkeríteni.

Oda-vissza működik a dolog: sok szingli barátom panaszkodik rá, hogy a Tinderen jobbra húzott hölgyek csak „arra vágynak”, és nem akarnak semmi komolyba energiát fektetni.

Jól olvastad igen, hölgyek.

„Én azt látom, ma a férfiak 30 éves korukig nem nagyon akarnak megállapodni. Ennek pedig szerintem ahhoz van köze, hogy nem nőnek fel időben. Mi, szülők sokszor annyira kinyaljuk a gyerekeink fenekét, hogy azok egyszerűen nem motiváltak felnőni.” – nyilatkozta egy másik anyuka.

 

Mindenről az oktatás tehet?

 

Gyakran merül fel a késői gyermekvállalással kapcsolatban az is, hogy milyen az oktatási rendszer.

“Minden “probléma” az iskolakezdéssel kezdődik. Van, aki 8 évesen kezdi az iskolát, van, aki középiskolai tanulmányait 0. évfolyammal kezdi. Tehát, mire egyáltalán leérettségizik 20 éves is lehet.
Sokan tovább szeretnének tanulni. Lehet, hogy elsőre nem veszik fel őket. Egyetemet halasztottan is lehet végezni, ezért inkább külföldre megy nyelvet tanulni, majd folytatja a próbálkozást stb.
Mire diploma van a kezében, akár 27 éves is lehet. Ha orvosnak tanul, akkor simán több is. Szeretne jó állást, kezdőből egzisztenciát, s lám már mindjárt 30 felett vagyunk.
Biológiai óránk nem változott az elmúlt 100 évben. Legtermékenyebb időszakában sok nő és férfi még tanul, épp csak elkezdte az életet. Mire egy lány az anyasággal kezd el foglalkozni, már nem esik olyan könnyen teherbe. Ezen persze bepánikol, ami szintén gátolja a megtermékenyülést.” – nyilatkozta egy másik megkérdezett.

Nehéz lenne feketén-fehéren az oktatást okolni mindezért, de annyi biztos, hogy „valami nincs rendben ezzel sem”.

 

Na, és akkor mi van?

 

Semmi. Ugyanolyan boldogan élhetnek kisgyermekes családok harmincon felüli szülőkkel, egy falkányi kutyával.

Viszont kár lenne tagadnunk, hogy „minél később, annál rizikósabb”.

„Nálunk a családban négy párból hárman megjártuk a meddőségi központot. A váróban nincs szabad szék, annyian vagyunk.” – fogalmazott az egyik anyuka.

 

Mi köze ennek a kutyákhoz?

 

Önmagában semmi probléma nincs azzal, ha valaki kutyatartással csillapítja a családalapítási ösztöneit. A világ, amiben élünk, csodálatos és kár lenne nem megismerni azt, ha erre lehetőségünk nyílik. Ha valaki pedig nem elégedett a szakmával, amiben elhelyezkedett, ne élje le boldogtalanul az életét.

Változtathatunk. Vállalhatunk új munkát, tanulhatunk új szakmát, kereshetünk magunknak szeretőbb férj- vagy feleség jelöltet, és szerethetünk úgy egy kutyát, mintha csak a gyermekünk lenne.

A „problémát” abban látom, amikor valakit ismeretlenül megítélünk.

Abban, amikor látom néha, ahogyan egyesek rám néznek, mikor puszit adok Floppynak a villamoson, megigazgatom a kis kendőjét, és gügyögök neki, mint egy félbolond.

Nekem is megvan a magam oka rá, hogy ezt (még) miért nem egy miniatűr emberi lényecskével teszem meg. Egy lépéssel már így is előrébb vagyok, hiszen a kutyanevelés felér egy amolyan „felkészítő tanfolyammal”.

Senkire sem kell ráerőltetnünk a saját értékrendünket. A világ megváltozott, és kész. Hogy ez jó-e így, ahogy van? A franc tudja.

“Szóval Neked nincs kutyád, nekem – még – nincs gyerekem. Én nyitott vagyok és tanulok, mert egyszer lesz gyerekünk (igen, kutya mellett). Javaslom, hogy te is légy kicsit nyitott és próbálj az ismeretlenhez kíváncsisággal, elfogadással közelíteni. Ne taszíts el ösztönösen mindent, amit nem ismersz. Csak élj!” – fogalmazott Magyari Detti, a My Bulldog Shop alapítója.

 

Fotót készítette: Imagined by Sofia

 
 


Tetszett a bejegyzés? Kövess minket InstánFacebook-on és less rá Youtube csatornánkra is! Köszönjük! 🙂

Anna kétlábú és Floppy négylábú

 

You Might Also Like

Leave a Reply