1. hét - Triest, KUTYADOLOG, LÁTVÁNYOS, ÚTON

Érkezés Triesztbe

Trieszt felé az autópályák csodálatos állapotban voltak. Sose gondoltam volna, hogy egy autópályára egyszer a „csodálatos” jelzőt fogom a legmegfelelőbbnek találni, de számomra tényleg hihetetlen, hogy kétoldalt mellettünk másfél méteres hótorlasz állt, az utakat pedig teljesen megtisztították. Egyáltalán nem csúszott sehol, úgyhogy ezúton is le a kalappal.

Amikor megérkeztünk a tengerhez, megpihentünk egy benzinkúton és elégedetten megittam utolsó horvát kávémat – közben Floppy is kidobta az utolsó pisijét az egyik nemesi büszkeségétől megfosztott bokorra.

A határt Pasjak-nál léptük át. Nagy ellenőrzést nem csaptak a szlovénok, épphogy bekukkantottak az autóba, de nem kérték el Floppy útlevelét, vagy nyittatták fel a csomagtartót.

Szlovéniában végig azt kerestem, hol tudok autópályamatricát venni. Végül addig-addig húztam ezzel az időt, hogy megérkeztünk az olasz határhoz. Úgyhogy álljon itt tanulságul: nincs autópálya ezen a szakaszon, csak kacskaringós hegyi út.

Olaszországba úgy léptünk át, hogy szinte észre se vettük. Egyszer csak ott termett a maga pompájában ez a csodálatos ország.

Trieszt városa könnyedén megközelíthető, jól kitáblázott, így nem is sikerült eltévednünk, ami őszintén meglep.

Lakásunkat a Via della Guardia-ban béreltük, ami egy macskaköves, nagyon meredek utca. (Szegény Kiwi, nyögött, amikor 1-esben felkapaszkodott a leejtőn.) Nem sikerült egyből parkolóhelyet találnunk, úgyhogy az egyik párhuzamos utcában álltunk meg. Itt azonban ki volt téve egy tábla, ami vészjóslón egy autó elvontatását ábrázolta. Ennek ellenére úgy csaptak le az arra rajzó kocsik a felszabaduló helyekre, mint légy a… légypapírra?!

Megkérdeztem a helyi erőket, hogy jó helyen állok-e: bár senki sem beszélt angolul, kézzel-lábbal megértették velem, hogy pénteki napig maradhatok, utána álljak el, mert kipakol a piac és lehet, hogy zöldséges standnak fogják felhasználni szegény Kiwi-t.

A lakásunk meglehetősen autentikus, mediterrán hangulatú kis kuckó volt. Mondhatnám rá, hogy csúf, de a maga egyszerűségében teljesen elfogadhatónak bizonyult erre a néhány napra. Fűtéssel ugyan nem rendelkezett, de villanymelegítővel igen, ami a távozásunkig szinte megállás nélkül maxon ment. (Utólag is, elnézést a villanyszámláért, kedves Stefano.)

Triesztben végig esett az eső. Reggel, délben, este. Egyfolytában.

Néha a nyakunkba zúdult, néha csak úgy szurkált, néha pedig úgy tűnt, nem is esik, hanem a magas páratartalom miatt ázik át a ruhám.

A rossz idő ellenére Floppy-val nem akartunk egész héten a dohos lakásban kuksolni, úgyhogy komolyabb önfegyelmet tanúsítva már az első éjszaka bemerészkedtünk a városba.

Elsőként a Piazza Unità d’Italia-hoz látogattunk el, ami közvetlenül a tenger mellett helyezkedik el és nem nagy túlzással a város leghíresebb tere. Az utunk idáig meredeken lejtett, aminek köszönhetően egy macskaköves szűk kis utcán sikerült hatalmasat esnem. Floppy persze azonnal ott termett, hogy támogatóan lenyalogassa az esőt az arcomból.

A tenger látványa még így este is impozánsnak bizonyult: a messze világító hajók, az öböl másik oldalán fényben úszó házak és a partnak csapódó hullámok morajlása…

Floppy először látott tengert. Magával a vízzel nem ápol túl jó viszonyt: sokszor az az érzésem, hogy nem érti, mi ez a folyékony halmazállapotú izé, és a megfejthetetlen rejtély félelemmel tölti el, néha pedig egyenesen felbosszantja. Utóbbi esetében bemegy odáig a vízbe, hogy a mancsai elmerüljenek és elkezdi megpróbálni kiásni azt. Legyen szó akár egy kisebb tóról, a Balatonról, vagy ebben az esetben az Adriai tengerről. Egyszerűen csak ás-ás, és a végén a látható eredmény hiányában annyira felhergeli magát, hogy elkezd vadul ugatni.

A tengernél se volt ez másképp. A hullámoktól először megijedt, majd amikor elég bátorságot gyűjtött ahhoz, hogy közelebb merészkedjen, mérhetetlen dühvel töltötte el a tény, hogy a Földközi tengert se tudja kiásni a medréből.

Trieszt elsőszámú terének meglátogatása után hazatértünk a lakásba, ahol a hálószobát leszámítva dermesztően hideg volt. A fürdőszobában találtam egy hősugárzót, amit azonnal be is dugtam. Ennek az lett az eredménye, hogy zuhanyzás közben a sok működésben lévő kütyü (merthogy a telefonomat és a laptopomat is töltőre tettem) lecsapta a biztosítékot.

Így aztán első éjszakámon a vak sötétben botorkálva kerestem meg a kapcsolókat azzal a mögöttes gondolattal a fejemben, hogy ha nem találom meg a probléma forrását, biztosan megfagyok éjszaka a villanymelegítő nélkül.


Hasznosnak találtad a cikket? Ha igen, kövess minket utunkon a Facebook-on is és iratkozz fel Youtube csatornánkra. Grazie mille! 🙂

Floppy négylábú és Anna kétlábú

 

You Might Also Like

Leave a Reply