Colin gazdit keres!


Néhány nappal ezelőtt megkerestek a Brit Pásztorkutya Fajtamentés-től, hogy élesszem újra a „MY DOGS” rovatunkat, ahol utazásaink során örökbefogadható kutyusokat mutattam be heti rendszerességgel – meglepő sikereket elérve!

Najó, a kérés nem szó szerint így hangzott…sokkal inkább arra vonatkozott, hogy „lenne itt egy kutyus, akinek jól jönne a segítség”. Én pedig tovább gondoltam a dolgot és úgy döntöttem, felélesztem ezt a vonalat. Sőt, hamarosan meg is reformálom, de erről majd később.

Szóval Colin fiú, aki egy bűbájos tricolor skótjuhász kan, körülbelül egyidős Floppyval: 6 vagy 7 éves, de az is lehet, hogy már a 8-at tapossa mind a négy mancsával. A debreceni gyepmesteri telepről került a Brit Pásztorkutya Fajtamentés oltalmazó gondozásába. A szőre katasztrofális állapotban volt, amikor elkerült a telepről – olyannyira, hogy a kozmetikázása során egy headsetet (!!!) is találtak a bundájában. (Meg egy csavarkulcsot, gumicsónakot és egy polaroid képet előző gazdájának szeretőjéről, Bridget-ről.) Ez mindamellett, hogy szomorú, némi jó hírrel is szolgál: Colin egyértelműen zenekedvelő kutyus és a gyepmesteri telepen olyan klasszikusokat hallgatott, mint a Beatles, Queen vagy Phil Collins – akiről a nevét is kapta.

 

 

Komolyabbra fordítva a szót: Colins a felnőttekkel és a gyermekekkel egyaránt barátságos, de a leendő gazdinak tudnia kell, hogy mivel a szocializációja hiányos, szereti feszegetni a határokat. Az alapszabályokat nagyon hamar, következetesen le kell fektetni számára és akkor nem lesz gond!

Tipikus collie amúgy. Nagydumás, folyton magyaráz valami. Az igazságérzete ennélfogva nagyon erős.

Jelenlegi helyén más kutyákkal kissé domináns viselkedést mutat. A macskákat egyáltalán nem szereti, így más kisállatok mellé nem javasolják – ebben megintcsak Floppyhoz tudom őt hasonlítani…

Nagyon szeret labdázni, és a kertben lenni, így kinti-benti tartást javasolnak neki. Autóban nyugodtan utazik, pórázt valószínűleg a gyepmesteri telepen látott először, így a sétálással még van hova fejlődni…

Oltva, chipezve, féregtelenítve, ivartalanítva, szerződéssel fogadható örökbe.

Ha szeretnél többet megtudni róla, vedd fel a kapcsolatot a fajtamentőkkel, vagy írj nekem FB-on, esetleg e-mailben és direkt telefonos elérhetőséget adok.

Megosztásokat Colin nevében is köszönjük!

 


Tetszett a bejegyzés? Kövess minket a Facebook-on is és szagolj bele Youtube csatornánkba! Grazie mille 🙂

Floppy négylábú és Anna kétlábú