EBészségügy, Együtt mindenhová, Floppy&Me, Tudatos gazdiknak!

Vigyázat! A koronavírus mellet más is terjed: a rosszindulat


Nem ilyen cikket várnátok el egy kutyás blogtól, igaz? Nyugi, mindent megmagyarázok.

Magyarországon is, ahogyan több országban veszélyhelyzetet hirdettek ki a COVID-19 vírus miatt. Bár az elején még sokan vitatták a döntés létjogosultságát, ma már a legtöbben belátják, hogy a szigorú intézkedések szükségesek annak érdekében, hogy minél több emberéletet menthessünk meg.

A hivatalos „veszélyhelyzet” óta is, folyamatosan napvilágot látnak újabb- és újabb szankciók, amelyek elsősorban a járvány terjedésének lassítását szolgálják.

 

Miért is van ezekre szükség?

 

Talán már sokan ismerjük az okokat: azért, hogy az – országunkban amúgy sem kifogástalanul működő – egészségügyi szervek működését a hirtelen támadt leterheltség ne bénítsa meg.

Egyszerűbben megfogalmazva: azért, hogy lehetőleg minden súlyos betegre jusson lélegeztetőgép. Ez persze egy nagyon lebutított magyarázat, ennél nyilván többről van szó, de most nem erről szeretnék írni.

Ebben élünk tehát hetek óta: a járvány szülte válságban. Megpróbálunk távolságot tartani egymástól, kijárási korlátozásoknak eleget tenni, odafigyelni az idősekre, tömni magunkat vitaminokkal, helytállni otthon a munkában, és lekötni a kutyáink energiáit – már, ami legalábbis engem illet. Közben pedig nem csak az egészségünkért és szeretteinkért aggódunk, hanem a gazdasági válság miatt is.

Sokan már most munkanélkülivé váltak, vagy farkasszemet néznek egy olyan nem várt gazdasági recesszióval, amire nem lehet teljes biztonsággal felkészülni.

Ez tehát a nagyon rövid összefoglaló az eddig lezajlottakról.

 

 

A történtek hatására a társadalomban beállt egy, én meglátásom szerint nagyon groteszk változás: valahogy olyan egyenlővé váltunk. Mi, mindannyian.

Egy csónakban evezünk.

Mert a vírus bizony nem válogat. Tesz arra, hogy ki-mennyit keres, milyen szép, hány diplomája van, milyen autót vezet.

Megfertőz politikust, kertészt, jogászt, filmsztárt, orvost, börtönőrt, marketingest, porszívóügynököt, egyszóval mindenkit, aki az útjába kerül.

A koronavírus nem lefizethető, nem elcsábítható, nem korrumpálható. Egyedül a retorziók betartásában bízhatunk, amelyekkel talán sikerül megfékeznünk a még nagyobb katasztrófát.

Szóval egyenlőkké váltunk abban az értelemben, hogy a „megoldás” mindannyiunktól fegyelmet és összefogást igényel.

Mégis – a rengeteg pozitív, példaértékű megmozdulás ellenére – a rosszindulat egy „olyan dolog”, hogy utat tört magának ebben az állapotban is. Nem lep meg, de azért elszomorít.

 

  1. A szomszéd tehene is!

 

Tipikus, hogy sokan csak magukat sajnálják ebben a helyzetben. Félreértés ne essék: vannak, akiknek ez több kárt okoz az életükben, és vannak, akiknek kevésbé. De az ujjal mutogatás nem old meg semmit – abban ugyanis mindannyian egyetérthetünk, hogy ez a helyzet senkinek sem jó.

Na oké, persze. Jöhetnek az összeesküvéselméletek felsőbb hatalmakról, akik irtani akarják az emberiséget és direkt rendezték így stb. Ha valaki erről pusmog, az még csak a kisebbik gond, mert ártalmatlanul lefoglalja magát vele.

A „dögöljön meg a szomszéd tehene” azt jelenti, hogy szándékosan másnak rosszat okozok, csak mert a saját meglátásom szerint én aztán most nagyon megszívtam.

Erre egy példa: rendezvényközpont próbatermeket működtet. Ha utóbbiak bezárnak, a létesítmény minden bizonnyal tönkremegy. Ennek ellenére vannak, akik a terem szolgáltatásait ingyenesen szeretnék igénybe venni a kialakult helyzetre hivatkozva – hiszen nincsenek fellépések. A hangszerek biztonságos tárolása (amelyhez személyzet és technika szükséges) természetesen maradjon továbbra is adott.

Biztosan Ti is hallottatok hasonló történetet.

Persze, mindig lehet közelíteni a másik felé – sőt, az idei év hőseit az jellemzi, hogy ha valaki megteheti, a maga kárán is de segít másoknak.

Imádtam például azt a kezdeményezést, amelyben lakástulajdonosok felezték meg a bérleti díjakat bajbajutott bérlőik felé. Ezt persze csak azok tehették meg, akiknek tényleg „belefért”.

 

 

  1. Mert jobban tudjuk.

 

Mások megítélése ismeretlenül – na ez az, amiről a legtöbbet hallhattunk, olvashattunk idáig.

Steiner Kristóf fogalmazta meg egyik posztjában a következőket:

„Akit fel akarsz jelenteni, amiért beült a kocsijába talán ugyanúgy a szerettei életéért küzd, mint te, és az is lehet, hogy egyedülálló, és nincs SENKI, aki gondoskodna róla.

Talán patikába mennek, élelmet vesznek idős ismerőseiknek, talán önkéntes munkát végeznek, talán elfogyott a szappan, talán a munkáltatójuk nem engedi haza őket, talán komoly klausztrofóbiától szenvednek, talán az otthonuk mérföldekre van, és nem tudnak hazajutni, talán nincs is otthonuk. Egészen ma hajnalig én magam sem tehettem meg az otthonmaradást, bármennyire szerettem volna, bármennyire hiszek benne.

Vajon hányan átkoztak meg az ablakukban állva, hányan vették készpénznek, hogy én “leszarom” a helyzetet?!”

Másik, számomra elképesztően rosszindulatú megmozdulás:

Amikor még a „100 főig engedélyezett” korlátozás élt, egyes önjelölt igazságosztók szégyentáblázatot hoztak létre azokról a létesítményekről, akik nyitva vannak. A leírásban szó szerint ez szerepelt: írjuk fel őket, hogy később se feledkezzünk meg róluk!

A lista bárki számára elérhető volt, és azonnal szerkeszthető. Elismerem, biztosan voltak fenn bírálható egyégek, de az is meggyőződésem, hogy olyan példák is akadtak, akik nem utolsó sorban továbbra is munkát akartak adni az alkalmazottaknak. (Halkan jegyzem meg: mindezt legális keretek között, attól függetlenül, hogy kinek mi volt a véleménye az akkori szigorítás mélységéről.)

 

  1. Az én igazam legyen a tiéd is!

 

A kialakult helyzetről mindenkinek megvan a maga véleménye. Vannak, akik most is keresik a kiskapukat, amivel kijátszhatják a korlátozásokat és vannak, akik a saját lakásukban is legszívesebben szájmaszkot viselnének.

Hiába a pánikkeltés, a rengeteg #együttsikerül hashtag, vagy a TV2 rendkívül sok kreativitással átitatott „maradjotthon” sorozata: nem fog mindenki 100%-ig egyetérteni az intézkedésekkel.

Ez van.

Akit meg lehetett győzni, az már nagy valószínűséggel beadta a derekát és eleget tesz a korlátozásoknak. Aki pedig ezt olvasva az asztalra csap, hogy „na te buta kutyás p*csa”, attól csak egyet kérek: ne nevessen ki mást, aki maszkban jár, vagy arrébb áll a zebránál várva, vagy nem engedi a kutyáját megsimogatni.

 

  1. Szigorúan kutyásoknak:

 

Mivel ez mégiscsak egy kutyás blog, én pedig élénkebben figyelem a témában megjelenő híreket, így most ide is felhozok néhány gyászos példát:

 

  • Ne dobd el magadtól!

 

Nemrégiben napvilágot látott egy bejegyzés, aminek sokan keresték a gazdáját a neten. Milyen érdekes is ez: nem csak a szilveszteri petárdázáskor elkóborolt kutyáknak-, hanem posztoknak a gazdijait is elő lehet keríteni Facebook-on.

Megmondom őszintén, nem tudom, hogy valós-e a bejegyzés, vagy sem, de mivel nincsenek benne nevek, így bemásolom:

 

 

Bárhogy is legyen, még egyszer utoljára: a kutya nem vírusgazda. Nem terjeszti a COVID-19-et. Ezzel szemben gazdája egy olyan tulajdonságnak, amelyet sok ember (köztük a bejegyzés tulajdonosa) nem érdemel meg: a feltétel nélküli szeretetnek. Annak, hogy úgy fogadja el a gazdáját, ahogy van.

Egyetlen négylábú sem érdemli meg, hogy menhelyre kerüljön, főleg nem buta tévhitek miatt.

Igaz persze, hogy a kutya szőrén is megtapadhat a vírus, mint a „tárgyakon”, de megfelelő óvintézkedésekkel ez a veszélyforrás kiküszöbölhető.

 

  • Vidd el sétálni!

 

A minap kaptam egy ilyen üzenetet blogomon:

„Sajnos a mi társasházunkban van olyan kutyatulajdonos, aki már nem viszi sétálni a kutyáját, hanem csak elengedi az udvarra. Ez szerintem rettenetesen szomorú. Szegény kutya, mennyire szenvedhet, hogy még a napi sétáját sem kapja meg. Arról nem is beszélve, hogy az ürüléke folyamatosan a mi ajtónk előtt landol.”

Több sebből is vérzik az eset. Egyrészről, a kakitündér nem létezik, ahogyan azt a Kutyabarát.hu frappáns kampányából ismerhetjük. Másrészről, a kijárási korlátozás nem jelenti azt, hogy nem szabad elvinni a kutyát sétálni.

Mindenkinek jót tesz egy kis mozgás és, ha betartjuk az előírtakat, nem eshet bántódásunk.

 

  • Tartsd tiszteletben a másik kérését!

 

Apropó óvintézkedések és előírások.

Ezt a cikket meg se írtam volna, ha nem értesülök arról a gyalázatos esetről, ami az Orczy téren esett meg a minap. Az eset elkövetőit semmiképp sem jellemezhetjük csupán „rosszindulatúnak”.

A 28-as villamoson történt merénylet – mely során halálra késeltek egy férfit – kiváltó oka az volt, hogy az áldozat nem engedte az elkövetőnek megsimogatni a kutyáját. A koronavírusra való tekintettel ugyanis ez nem javallott.

Az elhunyt kutyája, Pepsi (törpe pincher) leugrott a villamosról és elmenekült a helyszínről. A közösségi hálón az alábbi bejegyzéssel keresték őt:

 

 

Ehhez a tragédiához nem is lehet mit hozzáfűzni. Őszinte részvétem a hozzátartozóknak és barátoknak.

A bűnözés, vagy éppen a rosszindulatúság mindig jelen lesz a világban. Se a koronavírus, se ez a cikk nem fogja kiírtani, megfertőzni, eltemetni.

A fent leírtakkal csak arra szeretnék én is – mint oly sokan mások – ráerősíteni, hogy a körülöttünk zajló események sokak életét megnehezítik. Munkahelyek szűnnek meg, álmok törnek össze, életek kerülnek veszélybe.

De maradjunk meg embernek – erre (a mi életünkben legalábbis) sose volt még ennél nagyobb szükség!

Összefogásra, nem egymás bírálására!
Megsegítésre, nem pedig egymás gáncsolására!

 

Köszönöm mindenkinek, aki ezzel egyetért, és eszerint éli tovább a mindennapokat.

Vigyázzunk egymásra!

 


Tetszett a bejegyzés? Kövess minket InstánFacebook-on és less rá Youtube csatornánkra is! Köszönjük! 🙂

Anna kétlábú és Floppy négylábú

 

 

 

 

 

 

 

 

You Might Also Like

Leave a Reply