Last minute karácsonyi kutyás programok notórius későn eszmélőknek ( – azaz nekem)


Hiába kezdődik évről-évre korábban a karácsonyi dömping, a plázák hiába tolják szinte már júliusban az arcunkba a fenyőillatú „feelinget”, van az a típusú gazdi, aki csak az utolsó utáni pillanatban kapcsol. Ez lennék én.

Mostanra feltűnt, miért szól orrvérzésig a „Last Christmas”, bármerre is járok….

Talán pont a magamfajta, későn ébredők miatt szervezte több menhely és alapítvány advent negyedik hétvégéjére a karácsonyi-különkiadású adománygyűjtő eseményét.

Nem késő még tehát egy kicsit jónak lenni a nagy ünnep előtt, örömet okozni pár négylábúnak, és megmelengetni szívünket jócselekedetünk tudatában.

Floppy-val idén is összeszedtünk párat a lehetőségek közül, hogy ne legyen kifogás, és az utolsó utáni ajándékvadászatban is el tudjatok ugorni a legközelebbi eseményre.

Kezdjük először a fővárossal!

 

BUDAPEST

 

MFÖEK karácsonyi minivásár és találkozás a kiskutyákkal

Szombaton a belvárosban (Ráday utca) kerül megrendezésre az MFÖEK karácsonyi minivásár a „Mindenki fogadjon örökbe egy kiskutyát” (azaz MFÖEK 🙂 nyehehe ) Alapítvány szervezésében. A program többet rejt magában, mint holmi adománygyűjtés: itt beszerezhetjük kutya- (és macska!)mániás ismerőseinknek a fa alá valót, betekintést nyerhetünk a hontalan kutyák mentésének folyamatába és megismerhetjük a legújabb gazdikereső négylábúakat. Az tuti, hogy innen nem távozunk üres kézzel, de érkeznünk sem kell azzal! A telephelyi blökiknek szánt adományainkat is leadhatjuk itt. Kompakt kis program, ne hagyjátok ki!

Az eseményről bővebben: https://www.facebook.com/events/786529048519967/

 

Karácsonyi kutyás vásár – Doggy Christmas Market

Akinek nem elég egy kutyás vásár a hétvégére, az vasárnap feltétlenül vegye az irányt a 3. kerület felé! A szervezők a tavalyihoz képest még több árust ígérnek, de ami igazán különlegessé teszi majd az eseményt, az az ügyességi kutya-labirintusozás. Csak senki el ne tévedjen! Nem most forgatják a Lassie 2.0-t!

Az eseményről bővebben:  https://www.facebook.com/events/580609186013744/

 

Karácsonyi kutyás jógamóka

Határozottan egyedi élménynek ígérkezik a szombaton a DownDog Jógastúdió és az Eszkuláp Állatvédő Egyesület által közösen megrendezett kutyás jóga. Itt ugyanis nem a saját kutyánkat kell kitenni a jóga nyújtotta élményeknek (Floppy most megkönnyebbülten felsóhajtott), hanem az egyesület gondozásában lévő, gazdikereső cukorfalatok lesznek a jógaoktatók. Aki túlzottan félti a személyes terét, az készüljön fel előre, hogy itt bizony teljesen természetes lehet, ha a legnyakatekertebb pózban kukkant be egy szőrös buksi a két láb közé…

Az eseményről bővebben: https://www.facebook.com/events/2538513702912095/

 

Évbúcsúztató Séta, Avagy Vajda Begyűjti a Karácsonyi Ajándékait

Apropó jóga… a sportosabbak vasárnap csatlakozhatnak Vajdához, a kerekesszékes vizslához egy sétára ( vagy gurulásra)  a Hajógyárin. Érkezni természetesen itt sem illik üres kézzel; hogy ne kelljen sokat találgatnunk mire lehet szüksége egy ilyen különleges ebnek, Vajda egy csinosabb kívánságlistát is megosztott az event alatt.

Bővebb infó az eseményről: https://www.facebook.com/events/425301225088535/

 

VIDÉK

 

Természetesen a vidékieknek nem kell egészen a fővárosig menniük, ha segítő szándékukat szeretnék kicsit „levezetni”. Több nagyobb városban is akciózik a hétvégén a helyi menhely, íme néhány opció, amiről az áldásos Facebook-nak köszönhetően mi is tudomást szereztünk:

Tatabánya – Kutya Karácsony

A Segítő Kéz a Kutyákért Egyesület idén is várja az adományozni vágyó publikumot a Tatabányai Ebrendészeti telepen egy kis karácsonyi összeröffenésre. A cél egy kicsit meghittebbé és örömtelibbé tenni a napot azoknak a kutyusoknak és macsekoknak, akik idén a telep falai között kénytelenek tölteni a karácsonyt.

Bővebb infó az eseményről: https://www.facebook.com/events/771501336606515/

 

Szeged – Adománygyűjtés a Tappancs Alapítvány részére

Idén első alkalommal kerül megrendezésre az adománygyűjtés a Tappancs Alapítvány részére a Szegedi Tudományegyetem Gazdaságtudományi Karán. Természetesen mindenkit szeretettel látnak, aki segítő szándékkal érkezik. Akinek nem jó az időpont, az az adományait már a megelőző napokban is leadhatja a GTK Kálvária sugárúti épület bejáratánál kihelyezett ajándékdobozba.

Bővebb info az eseményről: https://www.facebook.com/events/997892753912987/

 

Érd – Kiskarácsony az Érdi Kutyamenhelyen

Érden igen kedves kis programmal várják szombaton az odalátogatókat: a menhely közepén álló örökzöld fa kerül majd karácsonyi pompába. (Külön cuki, hogy a fa még véletlenül sem fenyő, hanem valami torzonborz tuja – lásd a képet az eseményben!) Ultragiccses díszek helyett természetesen előnyben részesítik az ehető falatokat a telepen lakók (is). Elképzelni sem tudjuk, hogy hogy néz majd ki az a tuja a nap végére! (Aki megy, lőjön képet!)

Bővebb infó az eseményről: https://www.facebook.com/events/2433724650278245/

 

Paks – Adománygyűjtés a Paksi Menhelynek

Gyűjteményünk végére hagytuk azt az eseményt, ami picit kilóg a sorból: a paksi menhelynél egészen január végéig, folyamatosan várják az adományokat, tehát senki ne érezze magát rosszul, ha a karácsonyi nagy rohanásban már nem jut ideje a rászoruló négylábuakkal is foglalkozni!

Talán többen hallottatok már erről a menhelyről: egy idős hölgy tartja fent emberfeletti erővel – igen szűkös anyagi forrásokból.

Ha Te idén nekik áldoznád a segítségedet, azt megteheted a számlájukra utalva, vagy elviheted a motyót az eseményt szervező ME and my DOG webshop lelkes csapatának.

Bővebben az eseményről: https://www.facebook.com/events/490708361797604/

 

Bárhogy is döntesz, bárkit is támogatsz, bármelyik rendezvényt látogatod is meg, tudd, hogy az adományodnak az ország bármelyik menhelyén HATALMAS hasznát veszik! Legyen szó Karácsonyról, vagy az év bármely más szakáról, legyen szó egy Facebook-on (is) szervezett eseményről, vagy egy spontán látogatásról, vagy a hozzád legközelebbi telepről…. adni mindig jó! 🙂

Cikk megírásában segítségemre volt: Cukorhal

 


Tetszett a bejegyzés? Less rá megújult Youtube csatornánkra is, kövess minket instán (@floppyandme_official) és Facebook-on! Köszönjük! 🙂

Anna kétlábú és Floppy négylábú