Best of Nizza – Mit érdemes megnézni egyetlen nap alatt?


Gondolnánk, hogy Nizzában – a francia riviéra fővárosában, az Európa Unió létrejöttének bölcsőjében, Franciaország ötödik legnagyobb városában – vétek csupán egy napot eltölteni. Sajnos a viszontagságos időjárásnak köszönhetően Floppyval mégis kénytelenek voltunk ennyivel beérni és valójában hálásak is lehettünk érte, hogy legalább erre a szombatra kisütött a nap.

Na de ne szaladjunk így előre: Hogyan is jutunk el Cagnes-sur-Mer-ből (vagy más környékbeli városból) Nizzába? Pofon egyszerűen: vonattal! Méghozzá potom áron, mindösszesen 3 Euróért / út – legalábbis, a mi esetünkben ennyibe került.

Kutyusunkat is magunkkal vihetjük szájkosár és mindenféle oltási papírok nélkül. Nekik fél árú jegyet kell váltani, úgynevezett „chien ticket”-et, tehát kutyajegyet.

Amikor megérkeztünk Nizzába és kiléptünk a pályaudvarról, azonnal szembesültünk a tipikus nagyvárosi nyüzsgéssel. Voltak, akik busz után rohantak, egyesek csak úgy gang-eltek az állomáson (mert az biztosan jó buli), sokan pedig böröndjeiket maguk után húzva siettek a peronok felé.

Floppyval teljesen céltalanok voltunk: nem kerestem ki előre a kihagyhatatlan turista spot-okat, hiszen ezt az egy napot nem akartam abban a stresszben eltölteni, hogy „úristen-úristen még ezt is meg kellene nézni, meg ezt is stb.” Az intuícióinkra hagyatkozva fedeztük fel a várost és utóbb kiderült, hogy így is sikerült meglátogatni a legfontosabb látnivalók nagy részét.

A Ti kedvetekért elvégeztem egy kis kutatómunkát is és összeszedtem saját tapasztalataim mellett a TOP ajánlott látnivalókat:

  • Óváros: Viszonylag nagy területen fekszik. Szűk és hangulatos utcáiban nyüzsög az élet, főleg a piacok körül.
  • Promenade des Anglais sétány: Az Angyal-öböl mentén 7 km hosszan elnyúló sétány kihagyhatatlan látnivaló – legalábbis azoknak, akik egy tengerparti város meglátogatásakor a tengert is szemügyre szeretnék vételezni. Cagnes-sur-Mer-hez hasonlóan ez a sétány is a futók, bámészkodók és kerékpározók legfontosabb gyűjtőhelye.
  • Matisse Múzeum, MAMAC, Ázsiai Művészetek Múzeum, Chagall Múzeum és atyaég… RENGETEG múzeum van itt, amit érdemes megtekinteni. Legtöbbjük ingyenes – persze, kutyákat nem lehet bevinni.
  • Place Masséna: Nizza főtere, a karácsonyi vásár és a karnevál színtere, egyben a helyiek kedvelt találkapontja – írják más turisztikai honlapok. Amikor Floppyval idekeveredtünk, először Apollo formás fenekét pillantottam meg, majd a többi, előnyös tulajdonságokkal rendelkező, „tehetséges” szobortársát. Miután ellőttük a kötelező „I love Nice” selfie-t, sétáltunk egyet a főtéren. A Place Masséna igazán különleges hangulatot áraszt az őt körülvevő piros házakkal, árkádokkal és a fekete-fehér, sakktáblaszerű sétánnyal. Őszintén szólva már vártam, hogy mikor ugrik ki valamelyik fa mögül a Kalapos vagy a Szív Király…

  • Cours Saleya: Virág- és zöldség-gyümölcs piac, ahová Floppyval nem látogattunk el. Állítólag érdemes akkor is végigsétálni itt, ha különösebben nem is akarunk venni semmit. A látvány és a hangulat garantált!

Több infóért kattintsatok ide.

 

Összegezve tehát, egy nap alatt Floppyval a következőkre jutott időnk:

Megérkezni a vasútállomásra.

Elsétálni a Notre Dame-ig (természetesen nem Párizsig) – Útközben a Google egy izgalmas utcán vezetett minket végig, ahol izgalmas emberek izgalmas ügyletek lebonyolítása közben szúrós szemmel néznek végig az erre tévedt turistákon. Ez az utca a Rue de Belgique lenne, a helyetekben kerülném…

Megérkezni a tengerpartra. Leheveredni ott.

Nézni a sok szerelmespárt a parton és elcsodálkozni azon, hogy kutyákat is be lehet hozni pancsolni.

Keresztülsétálni egy kisebbfajta virágkiállításon.

Megérkezni a Place Masséna-ra.

Venni csillagászati áron egy kisüveges sört.

Ülni és nézni azt a sokféle embert, aki Nizza főterén keresztülsétál.

A legutolsó programpontot kiemelt helyen ajánljuk számotokra!


Ha hasznosnak találtad a cikket, kövess minket utunkon a Facebook-on is és iratkozz fel Youtube csatornánkra. Grazie mille! 🙂

Floppy négylábú és Anna kétlábú